A rendőrség megkezdte a nyomozást Budapesten megrendezett ketrecharcok során megsérült gyermekek ügyében. A gyanú foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés. 

Nagy vihart kavart a Blikk egy cikke, melyben arról számolt be, hogy az egyik legkeményebb sportban, az MMA Országos Szövetség égisze alatt olyan versenyeket rendeztek, melyeken 14 év alatti gyermekek is full contact kategóriában szerepeltek, többeket súlyos sérüléssel szállítottak kórházba, volt, akinek "leszakadt a tüdeje." A szakszövetség egyébként azt nem ismeri el, hogy full contact kategóriában szerepeltek volna a gyermekek. Növényi Norbert, a szövetség elnöke azonban nyomban elhatárolódott az esettől, szerinte az ilyen versenyeket be kell tiltani.

Jelenleg a magyar jogszabályok, közte a sporttörvény kifejezetten nem tiltja, hogy 14 éven aluli gyermekek szerepeljenek ilyen veresenyeken, ám mint általában minden sportágban - kivéve biliárd, bridzs, darts, golf, modellezés, sakk, gyorstávírász és rádióforgalmazás -, itt is az edzések megkezdésének feltétele a kötelező orvosi vizsgálaton való részvétel, majd az alkalmassági igazolás megszerzése. Maga a 215/2004. (VII. 13. ) Kormányrendelet csak annyi jogi megkötést alkalmaz, hogy a küzdősportágak esetében a 18 évnél fiatalabb versenyzők a szakszövetség szabályzatának függvényében vehetnek részt felsőbb korcsoportokban (itt nem felsőbb korcsoportról van szó). Orvosi szakkérdés és felelősség azonban, alkalmasnak lehet-e találni fizikai, pszichikai oldalról a kőkemény nyílt küzdelemre egy gyermeket. 

Az ügy kirobbanása óta számos helyen szólaltak meg a témában: ellenzéi pártok képviselői, kormánytisztviselők, MOB-tisztviselők is az ilyen versenyek jogi szabályozását sürgették. Egyúttal több küzdősport szakszövetségének elnöke is közös nyilatkozattal áll ki a jogi szabályozás szükségessége mellett. Látszólag tehát társadalmi egyetértés van a témában - s amennyiben a kormányzat szándékai valósak, ősszel megszülethet a Sporttörvény ezirányú módosítása is, mely szigorúbb szabályok közé szorítaná a 14 (esetleg 18?) éven aluli gyermekek részvételét a különböző küzdősportok versenyében. 

Az indokok között az erkölcsi megfontolások mellett a gyermekek egészségének védelme illetve az szerepel, hogy a gyermekek ebben a korban még sem fizikális, sem értelmileg nem állnak készen ezen sportágak versenyszerű űzésére. (a szintén kemény fizikaitást igénylő amerikai futball keretében az ún. zászlófoci is dívik, melynél a fogvédőn kívül nincs más felszerelés, de nincs is szükség másra, lévén a játék ütközések nélkül zajlik - remek felkészítő a gyermekek számára.)

Ha büntetőjogilag figyeljük a témát: a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés mellett akár a kiskorú veszélyeztetése bűncselekménye is szóba jöhet, hiszen a versenyeken való részvétel szinte biztosan a szülő beleegyezésével zajlik - testi (érzelmi) fejlődését pedig ezzel olyan szinten veszélyezteti, mely átlépheti a joggyakorlati határt. 

Más oldalról nézve nem kizárt az sem, hogy a sérült gyermekek vagyoni és nem vagyoni kárigénnyel lépjenek fel, de nagyon elméleti szinten a sportorvosi engedélyt megadó orvos felelőssége is megkérdőjelezhető. 

Folytatás várhatóan szeptemberben.